Címlap
Igazgatói köszöntő
Iskolánk bemutatása
Iskolánk földrajzi elhelyezkedése
Bázisintézmény
Diáksport Egyesület
Diákönkormányzat
Gyermekszervezet
Kertvárosi Gyermekekért Alapítvány
Művészeti oktatás
Pályázatok
Galéria
Comenius
Aktuális események








 
Tárgyi feltételek bemutatása PDF Nyomtatás E-mail

Az iskola épülete 1982-ben épült, mára fákkal, bokrokkal kialakított ligetes környezet veszi körül. Az önkormányzat többéves lebontásban felújítási előirányzatként biztosította számunkra a nyílászáró-cserét (98 %-ban megtörtént), és az intézmény vizesblokkjának teljes felújítását. Az intézmény saját bevételből és szponzori segítségből belső udvart alakított ki.

2003-ban átadásra került a 44 x 22 m-es tornacsarnok, s mellette kialakítottuk a füves sportudvart. A játszóudvar Európai Uniós követelményeknek megfelelő játékokkal és eszközökkel van felszerelve.

16 tanulócsoport elhelyezése 16 osztályteremben történik, továbbá kémia, számítástechnika és technika szaktanteremben folyik az oktató munka. A fejlesztő foglalkozásokat egy külön erre a célra kialakított fejlesztő teremben végezzük.

A sportcsarnok mellett a tanulók sportolási igényeinek kielégítésére egy 168 m2-es tornaterem is rendelkezésre áll. Emellett orvosi szoba, ebédlő, igazgatói-nevelői szoba, gazdasági iroda található az iskolaépületben.

2007 decemberében a Kertvárosi Fiókkönyvtár áthelyezésre került, így intézményünkben kétfunkciójú könyvtár működik.

A tantermek bútorzatának korszerűsítésére iskolánk nagy hangsúlyt fektet. Alsó tagozaton minden tanteremben kicseréltük, felső tagozaton pedig folyamatosan tervezzük a tanulói padok és székek cseréjét. Az ebédlő felújítása, bútorcseréje 2007-ben megtörtént.

Intézményünk 2006. évtől részt vesz a HEFOP 3.1.3 Európai Uniós pályázatán, melynek keretén belül 7 tanterem teljes technikai felszereltsége megvalósult (számítógép, projektor, interaktív tábla). Minden tanteremben kerámia táblát helyeztünk el, s található színes, modern televízió. Folyamatos az oktatáshoz szükséges szemléltetőeszközök bővítése: térképek, oktatótáblák, hang- és videokazetták, CD-, DVD-lejátszók, CD-, DVD-lemezek, magnetofonok, sporteszközök.

Összességében elmondhatjuk, hogy iskolánk eszközellátottsága jó. Informatikai fejlesztés keretében megoldottuk az ingyenes internethez – Sulinethez – való csatlakozást, a pedagógusok számára a nevelői szobában, a tanulók számára a könyvtárban biztosítunk számítógép és internet használatot.